Albertfalva és Budafok határán jellegzetesen ipari épület látható szemben az átépített Budafok villamos kocsiszínnel. Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy magas gyárkéménye volt, de semmi jel nem utalt arra, mi célt szolgált. A magyarázatot a közlekedéstörténetben találjuk.
 Dél-Buda a domborzati viszonyai és a Duna miatti beszorítottsága okán később fejlődött, mint Pest és Észak-Buda, a közlekedése úgyszintén. A Déli Vasút 1861-ben indított nagykanizsai vonala és az 1882-es pécsi vonal egy-egy megállóval nem oldotta meg a terület közlekedési kapcsolatát. Az akkor még szomszéd városokban már kiterjedt omnibusz- és lóvasúthálózat idáig nem jutott el, legalábbis nincs írásos nyoma.
 A közlekedés megoldására akkor a gőzvontatás volt a válasz, erre születtek tervek az 1880-as években, de az elhúzódó engedélyezési eljárások végén már villamosvontatású vasútra adtak ki engedélyt 1898-ban.
A vonal táplálására Budafok Forgalmi Telepen erőművet építettek 1899-ben. A szén szállítására vágánykapcsolatot létesítettek a MÁV-hálózathoz. A két gőzgéppel hajtott dinamó 550 V egyenáramot szolgáltatott. Jelentős akkumulátortelep támogatásával egyenlítették ki a terhelés különbségeit.
 Ugyanide telepítettek egy négyvágányos kocsiszínt.
 A Gellért téri végállomástól két vonal indult, egyik a kelenföldi állomáshoz, az eredetileg lóvasút üzemeltetésére alapított Budapesti Közúti Vaspálya Társaság részéről, a másik Budafok központjába, a Budapest-Budafok Helyi Érdekű Villamos Vasút létesítésében. A menetrendszerű forgalom 1899. szeptember 20-án indult meg Budafok felé egy vágányon, öt kitérővel. A mai Móricz Zsigmond körtérig közös vágányon haladt, de külön felsővezetéket használt a két járat. A forgalom növekedése megkívánta a pálya kétvágányúra bővítését és Nagytétényig történő egyvágányos meghosszabbítását 1909-ben.
 A ma csaknem változatlan formában látható épületet a Törökbálint felé történő vonalépítés és Nagytétény felé a vonalhosszabbítás tette szükségessé. Az új erőmű 1914-ben váltotta fel a korábbit. Az épület eredeti rajzait, sőt statikai számításait a BKV őrzi. Az energiatermelés többszöröse lett a korábbinak, és egészen 1931-ig fennmaradt. Akkorra kiépült a 11000 voltos kábel-összeköttetés a kelenföldi erőművel és a továbbiakban, mint áramátalakító működött.
 A kiadandó vontatási feszültség két szintű volt, 550 V a közeli járatoknak, 1100 V a távolabbi végpontok felé. 1933-ban higanygőz egyenirányítót helyeztek üzembe.
 Többszöri tulajdonosváltás után 1963-ban a közúti villamosvasutat üzemeltető FVV tulajdonába került. Elektromos berendezései elavultak, elhasználódtak, az ezeket felváltó korszerű szilícium egyenirányítókat, kis olajterű kapcsolókat az épület oldalszárnyában is el lehetett helyezni, ahol ma is működik az áramátalakító. A nagy csarnokba a BAFOG rövidítésű Budafoki Alkatrészgyártó Forgácsoló Gépműhely rendezkedett be korszerű gépeivel.
 A következő váltás 1968. január 1., a BKV megalakulása. Emlékezetem szerint ezután bontották le a tekintélyes méretű kéményét is. Az önálló járműgyártás visszaszorulásával az épület különféle raktárrá vált, majd magántulajdonba kerülésével kis műhelyek és szórakoztató vállalkozások vették bérbe.
Az utóbbi hónapokban a bérlők elvonultak, várhatóan újabb fejezettel fog bővülni a jövőre 110 éves épület története.

Benda László

(Fotó: Burkus Alexandra)