Az ország egyik leggazdagabb arborétuma öleli körbe a Szent István Egyetem Természettudományi Karának épületegyüttesét, amely a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a Villányi út – Szüret utca – Somlói út között. Területét a Ménesi út két, korban és jellegben elváló részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre.
A vidéket valaha szőlőskertek borították, amelyeket a filoxéravész pusztított ki a XIX. század végén. 1876-ban költözött ide a dr. Entz Ferenc által alapított Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet. Az első oktatási épület – többszöri bővítés után – ma is megtalálható a Felső Kertben. Az arborétum telepítését 1893-94 telén kezdték meg. Tervezője és első vezetője a német származású kertész-dendrológus, Räde Károly volt.
Napjainkban a mintegy 7,5 hektáron fekvő terület növényanyaga csaknem 2000 fás szárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában.
A Budai Arborétum kiemelkedő értéke, hogy eredeti épségében 1893-tól máig megmaradt, sőt 1970-ben területe is bővült, 1975-ben pedig természetvédelmi területté nyilvánították.
Az arborétum legnagyobb szintkülönbsége mintegy 80 m. Legfelül a Felső Kert tetején meredeken lejt, a Ménesi út előtt kissé lankásabb. A Ménesi út alatt az Alsó Kert először még egyenletesen, de már kisebb szögben ismét lejt, míg legalul a Villányi út előtti rész már közel sík terület.
Az arborétum elsődleges feladata, hogy bemutatókertként szolgáljon a hallgatók számára. Másik feladata a honosítás, így a hazánkba bekerülő fás szárú dísznövények, többek között ebben az arborétumban kerülnek kipróbálásra. S természetesen feladata még a hazai dendrológiai szelekciós munka bemutatása a nagyközönség számára.
A különleges növényanyag létfeltételeit a sajátos mezoklíma biztosítja. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Budai Arborétum az ország talán legmelegebb területe. Télen-nyáron fűti és óvja a nagyváros kőrengetege, s akármilyen furcsa, de a város fölé boruló szennyezett „légkupola”.
A növényanyag összetételét két fő tényező formálta: a kert rendeltetése és az egyedülálló klíma. Megkülönböztetett figyelmet kaptak a hungarikumok. Ilyen például a hazai berkenyék gazdag választéka: a Bükk-hegységben őshonos kereklevelű berkenye, a vértesi berkenye, Dégen berkenyéje, a balatoni berkenye. Híresek még az ezüst hárs magyar nemesítésű fajtái is, vagy a világújdonság mecseki gömbkőris.
Igen gazdag a mediterrán gyűjtemény is: rendszeresen termést érlel a füge és az ázsiai datolyaszilva, évről évre gazdagon virágoznak a végzetfák, a gránátalmák, a jeneszter, a babérlevelű szuhar és a selyemakác, szépen fejlődnek a valódi ciprusok, a pálmaliliomok, károsodás nélkül áttelel az örökzöld benge és az örökzöld tölgy.
Az épületek árnyas-párás beszögelléseiben valódi szubtrópusi növények élnek, mint a kínai kenderpálma, a babérsom, a télálló fukszia vagy a délvidéki borostyánok tarkalevelű fajtái. Magyarországon csak itt hoz termést az imafüzérfa és a japánszentfa.
A Felső Kert szép és ritka idős fáiról nevezetes. Itt él az ország legöregebb perzsafája, libanoni tölgye, de látható itt keserű hikori és kínai páfrányfenyő is.

Szentimrei Zsolt